Wilhelm Reich a rákot, egy nem tudatos érzelmi rezignáció következményeként írja le. Ez azt jelenti, hogy míg a beteg egy tudatos szinten jóhiszeműen küzd az életéért, valójában egy nem tudatos mélyebb szinten már feladta a harcot.
A rezignáció természetesen kapcsolatban van az energiarendszer összeomlásával. A bioenergetikai terápia célja az, hogy dolgozik a problémával, és megpróbálja a konfliktust, mely az illetőt a harc feladására ösztönözte, tudatos szintre terelni. Ugyanakkor a terápiának az energia áramlás intenzitásának fokozásán is dolgoznia kell, hogy az illető személyt alkalmasabbá tegye a konfliktusok kezelésére.
„Reich is bemutatta, egy olyan betegségről van szó, mely konzekvensen fut le. A tumor csak egy az egész testet megtámadó betegség tünetei közül. A betegség egy visszavonuláshoz hasonlít, de én inkább csak a pulzus, különösen a kiterjedés/expanzió energetikai összeomlásaként írnám le. Egy progresszív összeomlásról van szó, mely nem feltétlenül folyamatosan zajlik. Vannak kifelé irányuló expanziós mozgások, de egyre gyengébbek, mivel a szervezet energiát veszít. A folyamatot úgy is le lehet írni, mint impulzust. Az impulzus, tehát az élvezet és a kontaktusban maradás iránti törekvés fokozatosan alábbhagy.
Az energetika szempontjából hasonló mindez ahhoz, ahogy a test felületének működése függ a szervezet belső történéseitől, attól hogy mennyi inger és oxigén jut el hozzá. Ha a folyamat nem működik rendesen, akkor test azon részén, mely túlzott jelentőséggel bírt számunkra, megkezdődik a bomlási folyamat. A túlterhelt rész úgy működik, mint a tócsa a tengerparton, ahol a szövetekben az inger fennmarad akkor is, amikor az impulzus vagy az érzéklet már alábbhagyott. Az izgalom megmarad, mivel az impulzus nem szűnt meg teljesen, és nem is húzódott egészen vissza. Egy magányos blokkolt impulzus még nem okoz rákot, de ha a fennmaradó izgalmi állapot strukturálisan folyamatos frusztrációval társul, akkor a rák kialakulásának feltételei adottak.
A tudattalanban meghúzódó negatív érzelmekkel szemben a pozitív látszat megtartása igen sok energiát követel, és ez a szervezet számára igen nagy megterhelést jelent. Sellye (1956) stressz-koncepciója szerint az alkalmazkodás állapotában élnek, amikor a tartalékenergia az akarat és a látszat fenntartására használódik. Elkerülhetetlen azonban a kimerülés állapota, amikor is a rák felüti a fejét.” (Alexander Löwen)
