mivel ancsa még nem tud igazán szerkesztőként belépni, idemásolom a hozzászólását, ami jóval több, mint egyszerű komment:
Vádolják azzal, hogy ő maga is pszichésen beteg volt, de látva ezeket a fényképeket róla, nem hiszem. Azt sejtem, hogy meghaladta a korát, ő nem tudott az adott paradigmában gondolkodni. Azt mondta ki, amit Focault most mond ki, hogy a társadalom kontrollt gyakorol a szexualitás felett, és az egényi szexuális szabadságot előbbrevalónak tartotta, mint a társadalmat. A BP is ebből a represszió szemléletből építkezik, hogy a szexuális vághyainkat és az érzelmeinket megtanuljuk a felnövésünk során elnyomni, ami az izom tónusokban megmutatkozik.